Kedves Barátaink!

A minden évben megrendezésre kerülő Szluha Vilmos Baráti Kör találkozókról információkat a Szluha Vilmos Baráti Kör facebook oldalán találhattok!


Kedves Barátaink!

A Szluha Nemzetközi Alapítvány felhívja figyelmeteket Szluha Vilmos wikipedia oldalára:
wikipedia

SZLUHA VILMOS HANGFELVÉTEL - 1976

Kedves Barátaink!

A Szluha Nemzetközi Alapítvány ezúton megosztja Veletek Albrecht Dürer (Nürnberg, 1471. május 21. - Nürnberg, 1528. április 6.) a német reneszánsz legismertebb képviselőjének életét és munkásságát bemutató hangfelvételt, amely készült 1976-ban, az Árpád Gimnázium falai között, Szluha Vilmos előadásában.

A felvétel meghallgatható a következő linken: SZLUHA VILMOS HANGFELVÉTEL – 1976

Külön köszönet illeti ezért Dr. Bozsér Irént - aki 1970 és 1975 között az Árpád Gimnázium tanulója volt - hogy rendelkezésünkre bocsátotta a mindmáig egyetlen hangfelvételt egykori osztályfőnökéről Szluha Vilmosról.

A hangfelvételt Fényes Péter igazságügyi hangtechnikai szakértő restaurálta.


KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
...nincs nagyobb fájdalom,
mint boldogabb időre emlékezni
fájdalomban...
(Dante, Pokol, 5)
Ezúton is köszönet
mindazoknak, akik
SZLUHA VILMOS
emléktáblájának avatásán
részt vettek.



Szluha Vilmos-emléktábla avatás


2011. június 17-én, pénteken születésének 80. évfordulóján felavattuk Szluha Vilmos emléktábláját, amelyre egykori otthonának 1036 Budapest, Pacsirtamező utca 22./b kapuja mellett került sor.

Az emléktábla-avatáson a Szluha Nemzetközi Alapítvány Kurátora, egykori tanítványa Csucsy István emlékezett meg Szluha Vilmosról.


Az alábbiakban ismertetjük az ünnepségen elhangzott méltatást.

„Kedves családtagok, tisztelt lakóházi szomszédok, tanár kollegák, s barátok!

Amikor megtudtam, hogy ez a megtisztelő feladat vár rám, mármint egy kis beszédet mondani Szluha Vilmos Tanár Úr 80. születésnapjának alkalmából, szülői házának emléktábla felavatása során, bizony egy kicsit megrémültem.

Na nemcsak a hangos buszmegálló miatt, hanem több okból is.

Az egyik talán az, hogy Szluha Vilmos Tanár Urat rengeteg komoly ember dicsérte már nagyon sok fórumon, legyen az születésnapi megemlékezés, (én a Margitkert étteremben szerencsésen több szülinapi rendezvényét celebráltam le) ünnepélyes díjátadás, vagy például legutóbb az Árpád Gimnázium bejáratánál lévő emléktábla avatás vagy éppen csak egy érettségi banketten való visszaemlékezés.

A másik talán az, hogy az ilyen fennkölt, magasztos események bizony valamilyen komolyságot kell, kellene, hogy tükrözzenek, de a mi kapcsolatunk, annak ellenére, hogy igen mély volt, inkább a vidámságot hordozta.

Ez a kapcsolat, mint ahogy látom az itt megjelenteket is, nem csak az úgynevezett négy éves gimnáziumi évekre szorítkozott, hanem bizony állandósult hosszú évtizedekre is. Nekem kicsit könnyebb a helyzetem, mert a tanár Úr szavaival élve, a „a kocsma hivatalnok”, mármint szerény személyem, mindig többet kell, hogy tudjon régi osztálytársairól, barátairól, s természetesen oktatóiról is, mint valaki olyan, aki nem igazából nyilvános helyen él vagy dolgozik. De az itt megjelentekről tudom, hogy nem csak én büszkélkedhetem azzal, hogy gyakorta találkoztunk, mert Ti is, Önök is szívesen jártatok össze Tanár Úrral, amikor csak lehetett. Akár itt a szülői házban, – ahol a falakon lévő családi fotók, a berendezési tárgyak csendes méltósággal őrzik a múltat – akár egy színházi előadás keretében, vagy éppen egy komolyzenei koncert alkalmával, ahová általában az Ő szervezésével jutottunk.

Emlékszem az orosz nyelvórák, (mert nekünk azt tanított), nagy része azzal telt el, hogy „készültünk” a Nemzeti Színház, vagy a Madách Színház aktuális előadására, mégpedig nagyon komolyan, azaz velejéig kivesézve a történelem, irodalom összes vonatkozását a darabra vonatkoztatva. Akkor még csak annak örültünk diák fejjel gondolkodva, hogy hála Istennek megint elment az óra nagy része beszélgetéssel, azaz nem kellett oroszból felelni, s igazából csak nagy sokára felnőtt fejjel gondoltuk végig milyen jó is az, ha valaki, – aki hozzáértő – úgy magyaráz, s tárja fel előttünk a sorok közötti nem látható összefüggéseket, mint ahogy azt a Tanár Úr tette.

Bizony nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat mi, akik a ’70-es években ültünk az Árpád Gimnázium padjaiban, mert elképesztően jó tanári gárda próbálta meg belénk sulykolni nem igazából csak a tananyagot, hanem az emberséget, a tisztességet és az erkölcsöt is. Gondolok itt Fülöp Feri bácsi igazgatónkra, Karádi Károly biológia tanárunkra, Vanyek tanár úrra, aki mindig hegyezte ceruzáját valahol a kémiai tanterem pulpitusa mögött, mert az olyan magas volt, hogy az ő termetét bizony nagy százalékban eltakarta. De emlékeznünk kell Vészi tanár úrra, vagy a mindig szigorú Rácz tanár úrra, aki szerintem még az eredeti német anyanyelvűeket is nehéz helyzetbe tudta hozni egy-két grammatikai kérdésével. Aztán ott volt Guszti bácsi az igazgató helyettesünk, Theiszler tanár úr, Litván tanár úr, akiről csak jóval később tudtuk meg, hogy a gimnázium könyvtárába volt bújtatva, mint történész.

Szóval jó kezekben voltunk, s ráadásként volt egy orosznyelv tanárunk, Szluha Vilmos „köztanár”, mert Ő csak így titulálta magát mindenhol, ahol megpróbálták Őt dicsérni vagy magasztalni, aki azokat felejthetetlen kirándulásainkat is meg tudta szervezni minden tanévben akár többször, melyek maradéktalanul megtalálhatók emlékezetünkben, s bizony mindig felsőfokon.

Egy történetet, a mai nyelven szólva sztorit azért szeretnék elmondani, mert nemcsak én emlékszem rá, hanem bankettjaink alkalmával a többi osztálytársam is mindig anekdotázik róla. Már az érettségi előtt álltunk, amikor lehetőség nyílott a diákok előtt mindig különleges csemegének számító tanár-diák futballmeccs megszervezésére. Sportnyelven szólva a meglehetősen jó nevekből álló tanár válogatottat olyanok fémjelezték, mint az akkor már új igazgatónk Tiszavölgyi úr, a 400 méteres síkfutás többszörös magyar bajnoka Csutorás Csaba úr, a férfi röplabda válogatott edzője Hera Gábor tanár úr és még sok, fiatal éveit taposó férfi tanárunk. Persze az eredmény a hangzatos felvezetés után kitalálható; a tanárok nem szidták egymást, nem is nagyon horgasztották le a fejüket csak egyszerűen gratuláltak nekünk, mint a győzteseknek a játék végén. Nem is volt semmi probléma, de másnap orosz órával kezdődött a napunk. A szokásos jelentés után ötünket, akik előző nap elég csúf vereséget mértünk Szluha Tanár Úr kollegáira, fe lelés céljából kihívott a nagy tábla elé. Egyértelműen retorziónak látszott az eset, azaz láttuk már az elégtelent lelki szemeinkkel az ellenőrzőnkben, amikor a Tanár Úr megkérdezte, hogy biztosan mi voltunk-e azok, akik az előző nap még örültünk diadalunknak. Nem tagadtuk, nem is tagadhattuk, csak akkor ocsúdtunk fel, amikor a helyünkre küldött egy-egy orosz ötössel, mert Ő ily módon gratulált a csapatunknak.

Rengeteg ilyen és hasonló történet színesítette kapcsolatunkat, s büszke vagyok arra, hogy nemcsak a mi generációnknak adott nagyon sokat a Tanár Úr, hanem több korosztálynak is, így a saját fiamnak is, aki ugyan már az Óbuda Gimnáziumban, de szintén diákjának mondhatja magát, s bízom benne, hogy ma is vannak és a jövőben is lesznek ilyen képességekkel megáldott pedagógusok.

Még egyszer köszönöm a lehetőséget, hogy e pár mondatot elmondhattam, köszönet Nektek, Önöknek a megjelenésért! Külön köszönöm, s azt hiszem mindannyiunk nevében a családnak, hogy ily gondosan és tisztelettel ápolja a Tanár Úr szellemiségét az utókor számára is.”






































...nincs nagyobb fájdalom,        
mint boldogabb időre emlékezni
fájdalomban...                            
         (Dante, Inferno, 5)


Tisztelettel meghívjuk
SZLUHA VILMOS
születésének 80. évfordulóján mindazokat,
akik tisztelték és szerették őt,
2011. június 17-én, pénteken 19 órára
emléktábla-avatásra, amelyre egykori otthonának,
1036 Budapest, Pacsirtamező utca 22./b kapuja mellett kerül sor.
www.szluha.hu



KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
...nincs nagyobb fájdalom,
mint boldogabb időre emlékezni
fájdalomban...
(Dante, Pokol, 5)
Ezúton is köszönet
mindazoknak, akik az Árpád Gimnáziumban
SZLUHA VILMOS
emléktáblájának avatásán
részt vettek.














Tisztelettel meghívjuk
SZLUHA VILMOS
emléktáblájának avatására mindazokat,
akik tisztelték és szerették őt,

2011. április 29-én, pénteken 18:00 órára

az Árpád Gimnázium főlépcsőházába
(1034 Budapest, Nagyszombat utca 19.)

Az emléktábla avatáson az Árpád Gimnázium énekkarának közreműködése mellett
Gyimesi Róbert, az Árpád Gimnázium igazgatója méltatja egykori kollégáját.





Képek a Sírkőavatásról...




























KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS


...nincs nagyobb fájdalom,        
mint boldogabb időre emlékezni
fájdalomban...                            
         (Dante, Inferno, 5)


Ezúton is köszönet
mindazoknak, akik a
SZLUHA család
sírkőavatásán
SZLUHA VILMOS
születésének évfordulóján
részt vettek.









Kovács Gábor szerkesztésében a Medicina Könyvkiadó Vállalat 2009. évi gondozásában megjelent a Szépség, öröm, egészség című könyv. A könyv szándéka az, hogy aki a kezébe veszi, átlapozza, elolvassa, annak a tudatában minél szorosabban kapcsolódjon egymáshoz a szépség, az öröm és az egészség fogalma. Szívesen ajánljuk a gazdagon illusztrált könyvet, különösen, hogy a könyv művészeti tanácsadója Szluha Vilmos volt.


KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS


...nincs nagyobb fájdalom,        
mint boldogabb időre emlékezni
fájdalomban...                            
         (Dante, Inferno, 5)


Rónavári-Kedves László
és Rónavári-Kedves Dániel
ezúton is köszönetet mond
mindazoknak, akik
SZLUHA VILMOS
emlékére megtartott gyászmisén
és egyházzenei áhítaton
részt vettek.









Szluha Vilmos-emléktábla avatás


2009. június 5-én, pénteken felavatták Szluha Vilmos emléktábláját az Óbudai Gimnázium (volt Martos Flóra Gimnázium, Szent Lujza Intézet, Cselka Intézet) "A" épület I. emeleti folyosóján annál az osztályteremnél, amelyben hosszú éveken át tanított. Az ünnepségre az Óbudai Gimnázium Nemzedéki Találkozójának keretében került sor.

Az emléktábla-avatáson az Óbudai Gimnázium énekkarának közreműködése mellett Tordai György, az Óbudai Gimnázium igazgatóhelyettese emlékezett meg Szluha Vilmosról.

Az alábbiakban ismertetjük az ünnepségen elhangzott méltatást.

"Kedves Barátaim! Az Óbudai Gimnázium nevében köszöntjük mindazokat, akik eljöttek, hogy fejet hajtsanak barátunk és kollégánk, Szluha Vilmos tanár úr emléke előtt.

Az iskola, a tanítás volt az élete; tanítványai: az éltető közeg. Boldogan és bőkezűen osztotta szét közöttük tudását, és oltotta beléjük az élet, a kultúra szeretetét, tiszteletét és élvezetét. Az itt megjelentek közül is bizonyára sokan kaptak tőle meghívást egy ebédre vagy vacsorára, ahol észrevétlenül azt is megtanulhatták, hogyan kell megadni a módját a másik ember iránti tisztelet, megbecsülés kifejezésének. Ez a megbecsülés tükröződött abban is, ahogy az óráira felkészült. Diákjai csak azt látták, hogy beteszi a diavetítőbe a képeket, és mesél, magyaráz, mutatja egyiket a másik után. De nem látták, nem láthatták azt, milyen gondosan és alaposan válogatta ki ezeket a diákat órái előtt; nem látták, nem láthatták, milyen műgonddal készültek azok a lapok, amelyeket kiosztott közöttük, és amelyek egy-egy művészettörténeti vagy történelmi korszakot mutattak be. Ha összegyűjtötték és megőrizték ezeket, most igazi kincs birtokosai.

Sok volt tanítványával még évek, évtizedek múltán is tartotta a kapcsolatot, figyelemmel kísérte sorsuk alakulását. A téren sem tudott úgy keresztülmenni, hogy ne köszöntötte volna valaki egykori diákjai közül. Ha a nevére nem is emlékezett mindig pontosan, azt tudta, milyen becenevet kapott tőle, milyen diákcsínyt követett el, kinek az apja vagy anyja, esetleg gyereke az, akivel mindig váltott is néhány barátságos mondatot. Igazi óbudai polgár volt, aki sokat tett hozzá kerülete kulturális értékeihez.

Többször mondta, félig tréfásan, félig komolyan, hogy őt innen fogják elvinni, valamelyik órájáról. Betegágyából is érdeklődött kollégái, tanítványai, az iskola után, és újraélte régi árpádos és óbudais emlékeit. Velünk volt az utolsó pillanatig.

Amikor a temetésére mentek, néhány volt tanítványa felidézte emlékét a buszon. Felidézték óráit, azokat a vidám pillanatokat, amelyek emlékezetesek maradnak, és azt, hogy mennyit tanulhattak tőle. Ezek a derűs pillanatok, az életvidám ember képe maradjon meg bennünk, és őrizze emlékét minden táblánál maradandóbban."


Szluha Vilmos (1931-2008) életét a művészetek szeretete és a tanítás töltötte ki. Minden idegszálával Óbudához kötődött. Gyermekként itt élt szüleivel, az Árpád Gimnáziumban érettségizett 1949-ben, és itt is tanított: 1959-től 1984-ig az Árpád, majd ezt követően haláláig a Martos Flóra, ma Óbudai Gimnáziumban. Életvidám, önmagával és kollégáival szemben igényes tanár volt, aki minden alkalmat megragadott, hogy tanítványait a művészetek értésére és élvezetére nevelje. Tudása legapróbb morzsáit is átadta diákjainak óráin, kirándulásokon vagy éppen osztályfőnökként. Nem tudott úgy kimenni az utcára, hogy előbb-utóbb ne köszönt volna rá egy-egy volt tanítványa, akinek már szüleit vagy éppen gyerekét is tanította. Generációk az ő diaképeiről ismerkedtek meg az egyetemes művészet alkotásaival. Mindemellett jutott ideje a szaksajtó számára színházi és zenei kritikák készítésére is. Munkáját Óbuda 1982-ben Aelia Sabina emlékéremmel, 1993-ban Karády-díjjal ismerte el.
(Tordai György és Sípos Zsigmondné)


2009. március 6-án (pénteken) baráti találkozó zajlott le néhai Szluha Vilmos otthonában, amelynek résztvevői létrehozták a Szluha Vilmos Baráti Kört.

A Szluha Vilmos Baráti Kör alapvető célja, hogy néhai Szluha Vilmos emlékét ápolják. A tervek szerint a Kör tagjai minden év nyarán - lehetőleg június első két hetének egy napján - találkoznak. Szluha Vilmos örökösei vállalták, hogy minden olyan családi eseményről tájékoztatják a Kör tagjait, amely Szluha Vilmos személyével kapcsolatos (koncert mise, sírkőavatás, stb.).

Alapítók: Ács Erzsébet, Arany Tamás, Bene László (†), Bernáth Klára, Butor Ági, Butor Zoltán, Czeglédi Ágnes dr., Csucsy István, Demeter Dénes, Déri Klára, Déri Péter (†), Gabai János dr., Gonda Éva, Gonda Tibor, Hajasné Czeller Dóra, Hattyár Helga, Kállai Ilona, Kiss Lászlóné Margó (†), Kocsis Laci, Kollár Albin, Kopetczky Gábor, Lilik Magdi, Márk László, Nádas Iván dr., Osváth Péter, Rónavári-Kedves Dániel, Rónavári-Kedves László, Rubovszky Edit, Salamon Eszter, Sár Katalin (†), Sipos Zsigmondné, Szabó Ágnes, Szász György, Tamási Anita, Tordai György

A Szluha Vilmos Baráti Kör nyitott, minden egykori kolléga, tanítvány, barát, ismerős
csatlakozását - név, telefonszámok, levélcím megküldése mellett - szívesen fogadja a
szluha@szluha.hu e-mail címen.

Csatlakozók: Kállay Lőrincné Abonyi Eszter, Kuha Zulejka, dr. Bérces Juli, Bukosza Kristóf, Szentgyörgyvölgyi Gabriella, Dr. Bozsér Irén, Hirsch Lajos (†), Hirsch Lajosné Klári (†), Varga Istvánné Klári (†).


Rónavári-Kedves László és Rónavári-Kedves Dániel ezúton is köszönetet mond, mindazoknak, akik Szluha Vilmos otthoni ápolása kapcsán segítségünkre voltak, ezzel is lehetővé téve, hogy Willy mindvégig a családja körében legyen.

Köszönet illeti Dr. Gábeli Tamás orvost, aki oly nagy türelemmel, nagy igyekezettel lassította az elkerülhetetlen elmúlás folyamatát. Köszönet továbbá Dr. Czeglédi Ágnes és Dr. Nádas Iván orvosoknak, hogy mindig készségesen a család rendelkezésére álltak. Köszönet illeti még Kiss Lászlóné Margót, akinek az utolsó hetekben az ápolónői szaktudása elengedhetetlen volt.

Kiemelt köszönet Kállai Ilona volt tanítványnak, aki azon kívül, hogy biztos támaszunk volt a mindennapokban, idejét és energiáját nem kímélve, oly sok időt töltött és oly nagy segítséget nyújtott a betegágynál.

Hálásan köszönjük mindazoknak - teljesség igénye nélkül -, akik a négy hónap alatt, mindvégig mellettünk voltak, akikre minden esetben feltétel nélkül számíthattunk: Varga Istvánnénak, Varga Istvánnak,
Kocsis Lászlónak, Gonda Tibornak, Tordai Györgynek, Sípos Zsigmondnénak, Déri Péternek,
Lilik Magdolnának
.


Rónavári-Kedves László és Rónavári-Kedves Dániel ezúton is köszönetet mond, Hamvai Ödönné tanárnőnek Szluha Vilmost búcsúztató beszédjéért, továbbá Gonda Dórának a temetési szertartás virágdekorációinak elkészítéséért.


KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Rónavári-Kedves László és Rónavári-Kedves Dániel ezúton is köszönetet mond mindazoknak,
akik Szluha Vilmost utolsó útjára elkísérték.


Az Óbudai Gimnázium búcsúja Szluha Vilmos tanár úrtól,
amely a ravatalnál hangzott el egykori kolléganőjétől, Hamvai Ödönné tanárnőtől.


"Egyetlen óriás ütés
a hold. Halálos csönd a magja,
S a csöndességben valaki
a hamunémát nagyon lassan
fölmutatja.
Igenis, fölmutatja.
A zongoránál Mozart, hátradőlve.
Csend, csend, csend, csend
s a zongora alatt
egy fűszálon lefut egy könnycsepp,
nem harmatcsepp, egy könnycsepp."
(Pilinszky János)


December 20-án délelőtt egy borzalmas mondat hangzott el: Szluha Vilmos kollégánk meghalt. Mélységes csend, az elmúlás döbbenetes ténye mindenkit megbénított.

Aztán elkezdtünk gondolkozni, hogy mit is jelent az élet, amit egy ember szinte teljes egészében a pedagógus pályán töltött el. 77 évből fél év híján 50 évig tanított és ebből majd 25 évet az Óbudai Gimnáziumban.

Mi adja egy tanár nagyságát, mitől válik egy név fogalommá, vajon mi készteti az embereket arra, hogy nap mint nap emlékezzenek? Mit adhat a tanárember, ami soha nem felejthető el? Először is azt adta a diákjainak, amit kérniük kellene: a múlt örökségének megőrzését, az igazi értékek felismerését, szellemi kincset, amivel majd tartalmas életet élhetnek. Ma nagyon nehéz az igazi értékeket felismerni, ezért ritka kincs az olyan ember, mint amilyen Szluha Vili volt. Hatalmas tapasztalattal, óriási tudással, szenvedélyes hivatásszeretettel rendelkezett, s nemcsak tudott, hanem képes volt mindezt a tudást átadni.

De a különleges az volt benne, hogy nemcsak a tudást adta át, hanem azt a szemléletet, hogy az életet szeretni kell és értelmesen kell kitöltenünk azt az időt, ami rendelkezésünkre áll.

Okosan és finoman szórta szét mind azt a kincset, amit tartalmas élete során összegyűjtött. Mindnyájan tudtuk, hogy mennyire szereti a művészetet, hogy milyen érdekesen tanít, és mennyire precízen készül fel az óráira. Tanítványai hosszú évek után is emlékeznek elemzéseire, és biztos nem mennek el egy-egy múzeum előtt úgy, hogy Szluha tanár úr szavai ne jutnának eszükbe, hogy mit is kellene itt megnézni.

Megtanította a gyermekeket okosan látni és logikusan gondolkodni. Minden újra nyitott volt, de ugyanakkor féltve őrizte a hagyományokat.

Képes volt 50 év alatt állandóan megújulni, lélekben fiatalnak maradni, vadócba rózsát oltani, hogy szebb legyen a föld, ahogy a költő mondja, s türelemmel kivárni, hogy valóban rózsa legyen belőle.

Azt hiszem, kevés csodálatosabb dolog van ennél.

Egy fantasztikus generáció igazi nagy öregjét, egy elhivatott tanárt, egy klasszikus műveltségű embert ragadott el tőlünk a halál, de mint a bölcs, ki magát sosem őrizte, megmarad száz és száz tanítványa tudásában és szívében, épp úgy, mint ahogy őrizni fogjuk mindannyian az emlékezetünkben.

"Okuljatok mindannyian e példán
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.


Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó, tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse."
(Kosztolányi Dezső)



Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal,
akik ismerték és szerették, hogy

SZLUHA VILMOS
(1931-2008)

az Árpád Gimnázium és az Óbudai Gimnázium tanára
2008. december 20-án, életének 77. évében
méltósággal viselt betegsége után családja körében elhunyt.


Búcsúztatása 2009. január 10-én, szombaton volt
az Óbudai temetőben, a római katolikus egyház szertartása szerint.